MENÜ

9302  -  KÖVECSES AUTÓSISKOLA  -  PINCEHELY

Az ideális gépjárműoktató

- Szóval maga az? Hát én mondjuk keskenyebbre számítottam, de majd beteszünk még egy ülést! Jól ül?

- Még meg sem kérdeztem, autóban ült már? Jó, ez meg fogja könnyíteni a dolgot! Mert ez az autó annyiban különbözik attól, amiben már maga ült, hogy itt nem kell a zsetont elöl bedugni! És áramszedőnk sincs!

- Na, figyeljen! Ahol most vagyunk, ez az autó belseje. Alattunk vannak az ülések. Ebben a típusban elöl két fotel, hátul meg egy kanapé van. Ülőhelyeink előre néznek, a menetirány felé, ezért kérem, legközelebb már maga is így foglaljon helyet! Nézzük a kezelőszerveket!

- A legfontosabb kezelőszerv a rendőrkapitányság! Erre később maga is rájön majd! Na most, látja, odalent van három pedál! A jobb szélső gyorsításkor kell, a középső lassításkor, a bal szélső pedig, akkor, amikor végképp nem tudja, mit csináljon!

- Ez a kerek a kormány. Két irányba is fordítható, mert ez egy drágább típus! Szóval, ha a kvarcóra járásával megegyező Irányba forgatom, az autó balra gördül. Ha ellenkezőleg, akkor ki kell fizetni a kirakatüveget.

- Itt a kormány közepén találja a dudát. Eltérően az eddig útjába került dudáktól, ebből csak egy van! Ez viszont szól! Na, itt meredezik a sebességváltó. Próbálja meglátni, aztán megszeretni!

- Elmagyarázom a működését. Egyenesen föl: egyes. Hátra le: kettes. Jobbra föl: hármas. Jobbra le: négyes, na próbálja meg betenni!

- Na látja, ez most egyes! De a jövő órán még felelhet a kettesért!

- Ez a kar itt mögötte a kézifék, teljes nevén a Budapesti Műszaki Egyetem Megállástudományi Kara. Na ebbe köll kapaszkodni, ha a lábfék nem működik. Húzza meg fölfelé! Nem köll ilyen erősen! A kart, azt adja vissza!

- Na, most pedig menjünk ki a forgalomba, hadd szokja magát a kocsi!

- Üljön kényelmesen! Kapcsolja be az övet! Én nem bánom, felőlem oda is ülhet, csak nem fogja elérni a pedálokat. Nézze, én nem akarok beleszólni, de mégis ajánlanám, hát jöjjön már előre! Tudom, hogy ott hátul kényelmesebb, de legalább amíg tanulunk, vezessen a kormány felől!

- Most jó! Indítson! Pici gázt kérek! Pici gázt, ne ennyit! Tekerjük le az ablakokat, hadd menjen ki a gázszag! Próbálja még egyszer, na! A kéziféket most nem tudja kiengedni, mert be van zárva a csomagtartóba!

- Körülnézünk! Ajánlom figyelmébe a síktükrünket, Bezzegi Sámuel kisiparos alkotását! Indulunk szépen, nem kell sietni.

- Váltson feljebb. Kettes. Jó. Kikerüljük a kerékpárost!

- Hát ez még nem volt valami tökéletes. Index jobbra, megállunk, fölsegítjük a biciklistát! Na, én úgy látom ez inkább vegyes páros, mint kerékpáros. Remélem, ezután tudni fogja, hogy a kikerülésnél a kormányt is el köll fordítani!

- Menjünk tovább, a munkaközösség kifizeti. Nézze, én nem akarok már megint beleugatni, de próbáljon maga talán arra koncentrálni, hogy most nem gyalogos! És hogyha ez sikerült, akkor esetleg lemehetnénk a járdáról!

- Figyeljen, jobbkéz-szabály! A busznak van előnye! De nem kell behozni!

- Mára ennyi elég lesz, rosszból is megárt a sok! Arra kérném, álljon be oda a két kocsi közé! Talán befér, most ment ki onnan a kamion! Na lassan jöjjön hátra. Még jöhet. Még. Még egy kicsit. Jó! Most szálljon ki, és nézze meg, hogy mit csinált!

- Hát nézze, hogy is mondjam! Nem akarom túldicsérni az első óra után. Lehet, hogy átmegy a gyakorlati vizsgán, de hogy nem kocsival, az biztos. 

autó

 

Hírek

  • Jelentkezés e-learning tanfolyamra
  • Frissítve:

    2018. május 27.

  • KÖVETKEZŐ TANFOLYAM

    Tanfolyamok havonta indulnak!

    Online tanfolyam folyamatosan!

  • ISKOLÁK FIGYELEM!

    Igény esetén általános és középiskolákban is szabályismertető órák!

  • B125 (motor jogsi B-vel)

    Tanfolyamok folyamatosan indulnak, várom jelentkezésüket!

Asztali nézet